Az olasz nyelvben nem a farkas, hanem a kutya magányos. Bennem azért, inkább a farkas ordít és követeli időnként az egyedüllét óráit, amik ebben a hónapban luxusjószággá váltak. Bármennyire élvezem is a csak magamra figyelés, az önmagamban való elmerülés az alkalmazkodási kényszertől való megszabadulás, vagyis a szabadság perceit, ez az időszak az életemben nem erről kell szóljon. És jól is van ez így, mert minden szabadság- és önszeretetem ellenére, vagy talán éppen ezért, felbecsülhetetlen értéknek tekintem a különböző kultúrájú, hátterű emberek elegyítését. És ha a maradék négy vagy öt hónapom elcseszettül szar is lenne (amire kevés esélyt látok) egy pisai kirándulásért Fabrice-szal, Anneval, Luciaval és Rafallal, vagy egy török és kínai által főzőtt vacsoráért (a kólás szójás csirkét mindenki figyelmébe ajánlanám - nem viccelek, egész jó; kínai találmány), amit három törökkel, egy fehérorosszal, egy orosszal és egy kínaival fogyaszthatok el, miközben olaszul társalgunk (értsd: én leginkábbis csöndben figyelek, ill. időnként kérésre, és vacsorapartnereim ámulatba ejtésére különböző országokat nevezek meg magyarul), szóval az ilyen élményekért azt hiszem már megérte. De a közhelyek helyett, beszéljenek talán maguk az emberek:

Fabrice: kreol francia srác, kis hobbit, aki zenét tanul, állandóan pajkosan mosolyog, egész jól sikerül kiejtenie a h-kat és lazán értelmezi a jazz fogalmát. Szereti ugratni az embereket, még úgyis, hogy nem beszél elég jól angolul ahhoz, hogy igazán jól menjen neki eme tevékenység. Az első héten egy kertmozizás során megfázott, de a következő nap töretlen lelkesedéssel, franciásan, nyakkendőtechnikával (amit nekem soha nem sikerül elsajátítanom) megkötött alter sállal nyakában és az albérletéből csórt pléddel a hóna alatt ment el az ugyanolyan hidegben, ugyanoda olaszul filmet nézni, úgy, hogy kezdőnél kicsit tud csak jobban olaszul, azt is csak azért, mert francia, meg persze, mert intelligens. 

Anastasia: a fehérorosz lakótársam, aki nyelvzseni, olaszul kb. tökéletesen beszél (tolmácsol is). Egyik este az olasz barátai a parancsnok megnevezéssel illették, ami meglehetősen találó megnevezésnek mondható bizonyos szempontból, mindenesetre velem nagyon rendes. Távkapcsolatban él Vito nevű olasz barátjával, így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy teljesen naprakész információkkal szolgálhatok a kettejük kapcsolatát illetően a reggeli, délutáni, kora esti és éjjeli telefonhívásoknak és szkájpolásoknak köszönhetően, amelyek legtöbbször édes-kedvesen indulnak, majd a "mit ettél ebédre" típusú igen fontos kérdések megtárgyalása után, valahogy mindig fény derül rá, hogy Víto (hogy a kiejtést érzékeltessem) drága már megint elment a haverokkal sörözni, vagy éppen Anasztázia nem maradt itthon, ami Vítóból hozza elő a dél-olasz féltékeny kant, így legtöbbször ordibálással, sírással, heves telefonletevéssel, majd újrahívással végződnek a beszélgetések. Anasztáziáról még fontos tudni, hogy kislányos örömmel mutat meg nekem, minden frissen vásárolt ruhaneműt, azt követően, hogy 5 percig csodálta magát a tükörben, továbbá, hogy 10 centis magassarkúi vannak és hordja is őket, ami a perugiai útviszonyokat (lépcső, lépcső, lépcső, 500 éves barázda, rosszul összeillesztett kövek, lépcső, lépcső, lépcső) ismerve haláltmegvető bátorságról tanúskodik. Nagy szíve van a csajnak és az esze is helyén van, csak kicsit hirtelen lobban.

Michal (ejtsd: Mihao): a tanfolyamon legnagyobb arányban képviselt nemzet, vagyis a lengyelek büszke fia, aki szerint Lech Kaczynski jó államfő volt (ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy nem vagyok képben az államfői tevékenysége részleteivel, így csak az általa és az ikertesója által képviselt értékekről kialakult kép alapján ítélkezem, lehet, hogy tévesen). Michal orvosnak tanul és azon medikusok közé tartozik, akik a még le sem tett eskünek eleget téve minden helyzetben szeretnék embertársaik egészségét mindenek fölé helyezni, így például megkérdezte az egyik magyar lánytól, mikor hármasban andalogtunk (értsd: a magyar lánnyal azon voltunk, hogy minél hamarabb sikerüljön őt lerázni), miután az rágyújtott, hogy tudja-e, hogy a dohányzás milyen egészségügyi következményekkel jár. Michal másfél év alatt teljesen egyedül tanult meg olaszul, és jól is beszél, de mint minden más nyelven (igen, a lengyelek szerint az anyanyelvén is) úgy beszél, mint aki könyvből tanulta volna (ami az olasz esetében történesen igaz is), vagyis minden mondata tele van olyan kifejezések seregével, mint "az igazat megvallva", "tulajdonképpen tehát", "mindenekfelett azonban" stb., mely kifejezések együttes használata meglehetősen mesterkéltté tenne minden mondatot anélkül is, hogy a beszélő ezen sokat mondó szavak együttesét ne kísérné jellegzetes, franciás orrhanggal és egy halvány, de azért észrevehető fintorral, amit drága medikusunk, sajnos azonban sosem mulaszt el megtenni. Michal tehát azon emberek közé tartozik, akiket remek képességeik, pallérozott elméjük és széles műveltségük minden társaság kedvencévé tehetnének, ha ezen adottságok a társas intelligencia a minimumot legalább két egységgel túlszárnyaló mértékével párosulnának. Amennyiben azonban nem így történik, akkor meglehetősen nagy türelem kell társaságuk hosszabbtávon való élvezéséhez.

folyt.köv. vannak még mások is a tarsolyomban :)