Burzsujfalva

Már öt, azaz öt egész napja élvezhetem Olaszország öt autonóm jogokkal felruházott tartománya közül a legészakibbnak, azaz Trentino-Alto Adigenek vendégszeretét. Pontosabban, a székhely, vagyis Trento városáét. Valamiért azt hittem, hogy a német (az olaszok is németnek, és nem osztráknak mondják) és olasz vonások elegyítéséből valami jó is kisülhet: például az olaszos nagyvonalúság és életszeretet némi germán összeszedettséggel kordába fogva; még örültem is, mikor Perugiában mondták, hogy igen, északon nem olyan nyitottak az emberek, feltételezve, hogy a „nem olyan nyitott”-at olasz szemszögből nézve értik, vagyis nekem éppen megfelelő mértékben lesznek nyitottak az emberek (a perugiai azért néha kicsit sok volt: pl. a 35-ös olasz, az autó és az ebédmeghívás esete). De nem ez a helyzet. Burzsujfalva lakói ugyanis semmilyen mércével mérve nem nevezhetők nyitottnak, kedvesnek, segítőkésznek, befogadónak és még sorolhatnám, hogy minek nem. Ahogyan nem nevezhetők osztráknak és olasznak sem. Európa eme pontján ugyanis sikerült a szóban forgó két kultúrkör legrosszabb elemeit keverni: németes bürokrácia, vagyis adószám mindenkinek, aki beteszi a lábát a városba (buszjegyet még vehetsz nélküle, de bérletet már nem), dokumentáljunk mindent (ha ötezerszer nem írtam le az utóbbi pár napban az otthoni és az itteni címemet, akkor egyszer sem), készítsünk fénymásolatot is róla, hogy biztos meglegyen (de ha elszúrjuk a fénymásolatot, akkor vigyázzunk, hogy a feleslegessé vált lapot a megfelelő hulladékgyűjtőbe hajítsuk), továbbá telepítsünk bankot és bankautomatát minden sarokra. De vigyázzunk, hogy az agyonszervezettség esetleges előnyeit véletlenül se élvezhessék a városban élni kívánók, öljük meg azokat az olaszos vonásokkal, úgymint például a szieszta intézményével, vagyis hogy 12-től 4-ig bármi zárva lehet, de természetesen véletlenül sem ugyanabban az időpontban; így van olyan hivatal például, amelynek dolgozói 1-től fél 3-ig ebédelnek, míg a hivatalban elintézendő ügyhöz nélkülözhetetlen bank 2-től 4-ig tart zárva. Arra is ügyeljünk, hogy ha már ennyi bankautomatát telepítettünk a városba, akkor már legyen is, aki használja őket, így például kérjük meg az állandó kliensbázist biztosítani tudó, az egyetemi szállásokat intéző irodát, hogy a kedves diákoknak véletlenül se engedélyezze, hogy átutalással fizethessenek, hisz akkor nem kellene fizetni a készpénzfelvételért, és főleg nem kétszer (mivel a szállásdíj összege nagyobb, mint az egy nap során kivehető készpénzé, így egymás utáni két nap kell készpénzt felvenni, ami a bosszúságon túl azt is jelenti, hogy kétszer fizetsz a készpénzfelvételért).

Telepítsünk továbbá jó sok aszott, szőkére festett, bigott ex-tökéletes háziasszony álá ’50-es évek sztájl nénit a városba, akik, ha nem is alto adigeiek (vagyis tudnak olaszul, az ottaniak nagy részével ellentétben), akkor se legyenek hajlandóak vékonyra keményedett szájacskájukat kinyitni és susogó-sejpítő ocsmány olasz dialektusukkal válaszolni az arra járó segítségre szoruló (pl. szegény kelet-európai diáklány 15 kilós hátizsákkal, 20 kilós bőrönddel megrakodva) kérdésére.

A dolog pikantériája, hogy az első este, mikor a Couchsurfinges trentoi születésű hosztommal és barátaival az utcán állva söröztünk (kész csoda, hogy ezt egyáltalán lehet), az első dolog, amit Trentoból láttam az egy, az „Idegengyűlölet fasizmus” (lefordítva és összegezve) felirat volt az egyik házfalon, és a szoc tanszék egyes arcait elnézve (órára majd holnap megyek először), valamint tudva, hogy ez volt az első szociológia tanszék egész Olaszországban, de az 1962-es alapítást tekintve Európában is az elsők között lehetett, plusz az egyetem története kapcsán eddig mindenki szóba hozta az ún. Vörös Brigádok szélsőbalos szervezetet, mint aminek neve több ponton is összefonódik az itteni szoc tanszékéval, ill. annak néhány diákjáéval (a történet még nem teljesen világos számomra, mivel még nem tudok annyira jól olaszul, hogy legyen erőm végigolvasni a vonatkozó wikipédia cikket, vagy, hogy teljes mértékben megértsem, mikor erről mesélnek), ez a felirat, így utólag csöppet sem lep meg. Mindenesetre nagyon kíváncsi lennék, hogy ezek a nagyon erősnek tűnő balos gyökerek milyen mértékben köszönhetőek a város bikulturális (ezt a szót most alkottam) burzsujságára való reflektálásnak. Remélem, hogy az egyetemen eltöltött pár hónap alatt választ kapok majd erre a kérdésre.