tegnap, miután csak ezért felkeltem és három órával az első órám kezdete előtt beutaztam a városba, hogy ki tudja hanyadjára befáradjak olaszul nyökögni a TO-ra, a néni közölte, hogy nagyon sajnálja, de még mindig nem tudja odaadni a Learning Agreementem (ami amúgy nem hatna meg túlságosan, csak az a nagy büdös helyzet, hogy amíg ez nincs meg, addig gyakorlatilag nem tudok elkezdeni rendesen tanulni, mivel nem férek hozzá a tanárok által, az itteni Neptun-szerűségre feltett anyagokhoz), mivel nem sikerül elérnie (!) az elnököt, akinek alá kellene írnia. vagyis négy munkanap alatt nem sikerült megtalálnia, felhívnia vagy a jó ég tudja hogyan kapcsolatba lépnie azzal az emberrel, akivel ugyanabban az épületben dolgozik és akinek nyilván be kellene fáradnia néha erre a munkahelyre, vagy amennyiben ezt nem tudja megtenni, jeleznie kellene ezt valamelyik alkalmazottja felé. kérdésemre, hogy akkor mikorra várható, hogy sikerül megszereznie az Elnök Úr (fogalmam sincs minek az elnöke) aláírását, azt felelte, hogy nem tudja és elkérte a telefonszámomat, hogy majd értesít.

ezek után, nem kevéssé feldúltan befáradtam a menzára (még mindig nem értem kristálytisztán, hogy melyik menü, minek az elfogyasztására jogosít fel, szóval, hogy pl. elvehetek-e egy gyümölcsöt is, ha már vettem jogurtot, vagy akkor már többet kell fizetnem - ezt a rendszert szerintem csak az olaszok képesek átlátni), és fél pizza helyett (ami a snack menühöz járt volna) egészet adott a helyes, szakállas, kicsit morcos és szomorkás és inkább északias, mintsem olaszos szakácspasi, aki ott helyben gyúrja a pizza tésztát.

ez Olaszország (talán mégsem félúton vagyok, a senki földjén, Olaszország és Ausztria között)